Ne mindig „kezeljük” az érzelmeket: éljük meg (jobban) azokat!
Mindannyian érzelmi lények vagyunk, ez van: a félelem, az öröm, a bánat, a harag, és más érzések számtalan árnyalata végigkíséri életünket. Tulajdonképpen ez a mérhetetlenül sokszínű érzelmi színskála teszi mindennapjainkat izgalmassá, értékessé, feledhetetlenné nagyon sokszor.
Az érzelmek lehetővé teszik, hogy reagáljunk azokra a helyzetekre, amelyek veszélyeztetnek, lelkesítenek, elszomorítanak, vagy épp ellenkezőleg, felvidítanak. Az érzelmek a mi „túlélési készletünk” az idők hajnala óta.
De! Néha (vagy gyakran?) elborít bennünket a hangulati hullámzás. És mi történik az érzelmi kisülések során? Képzeljünk el egy szép nagy búzatáblát… hirtelen elönti a zápor és a búzák meghajolnak a felhőszakadás következtében. Amikor elmúlik a zápor, kiegyenesednek és visszanyerik alakjukat. Nos, a saját életünk analógiája mentén ahelyett, hogy hagynánk elmúlni a vihart, hajlamosak vagyunk értelmezni, sőt túlértelmezni, és ennek következtében elrontani az életünket (és esetleg a körülöttünk élőkét is). Az a vágyunk, hogy mindent irányítsunk, „kezeljünk jól”, nem segít nekünk. Éppen ellenkezőleg: merevvé tesz bennünket, nem oldjuk meg a nehézségeinket, és néha még „stresszeljük” is szegény érzelmeinket. (Jaj, miért érzem én most ezt, amikor nem ezt és nem így szeretném-kellene, hanem mást és másképp?).
Fontos megérteni, hogy nem az érzelmek a probléma. Akkor tűnik annak, amikor az agyunk az egyetlen lehetséges módozatként regisztrálja a helyzetre adott reakcióinkat, amikor azt gondoljuk, hogy csak így lehet egy dologra reagálni. Pl.: valaki beszól, késik, megsértődöm, haragszom, és csak úgy tudok-lehet reagálni, hogy én is beszólok neki. Ezért ismételjük meg számtalanszor ugyanazt a forgatókönyvet, anélkül, hogy észrevennénk, és nem feltétlenül mindig bölcsen. Az ördögi körből való kilépéshez két alternatív utat javaslunk:
A bennünket eluralkodó érzelemmel szembeni lassítás (2 perces szünet mély légzés kíséretében) lehetővé teszi, hogy másképp reagáljunk, hogy ne a megszokott utat válasszuk. Az előbbi példához visszatérve: amikor felrobbanunk a haragtól, ha szánunk időt arra – tudom, hogy sokszor nagyon nehéz -, hogy megfigyeljük magunkat, gyakran fel kell ismernünk, hogy a harag valódi oka nem maga az esemény. Így például amikor mások késése dühössé tesz bennünket, az emlékeztethet akár olyan helyzetekre, amelyeket gyerekkorunkban éltünk át.
Az azonnali, esetleg későbbi relativizálás felkínálja számunkra a kezdeti sokk és az értelmezés összekapcsolásának lehetőségét. Például az a mód, ahogyan elkezdünk túlértelmezni egy helyzetet, egy egyszerű telefonhívás késését: „nem hívott, a kapcsolatunk nem érdekli, el fog hagyni engem…” és máris a legszörnyűbb koreográfiát gyártjuk, miközben a másik személynek, párunknak egyszerűen sürgős dolga akadt, vagy közbejött valami. Ez esetben érdemes megfigyelni az érzelmet, hogy az félelem vagy kétségbeesés, vagy valami más, és ugyanakkor feltenni a kérdést, hogy a (látszólag) drámai szituációnak mennyi a valóságalapja. Gondolataink nagyító vagy torzító tükörként szolgálnak a tapasztalatainkhoz. Relativizálás nélkül elkezd (sajnos) beszűkülni az ember tudata, és képes igen végletes gondolkodásmódba kerülni. Alkalmazva ezt a hozzáállást, sikerülhet fellazítani és csökkenteni a káros hiedelmeket és a reflexreakciókat. És legyünk türelmesek: a rossz szokások megváltoztatása sokáig tart. De gyakorlással és türelemmel az eluralkodó érzelmek nem teszik tönkre az életünket.
Ne mindig „kezeljük” az érzelmeket: éljük meg (jobban) azokat!
Mindannyian érzelmi lények vagyunk, ez van: a félelem, az öröm, a bánat, a harag, és más érzések számtalan árnyalata végigkíséri életünket. Tulajdonképpen ez a mérhetetlenül sokszínű érzelmi színskála teszi mindennapjainkat izgalmassá, értékessé, feledhetetlenné nagyon sokszor.
Az érzelmek lehetővé teszik, hogy reagáljunk azokra a helyzetekre, amelyek veszélyeztetnek, lelkesítenek, elszomorítanak, vagy épp ellenkezőleg, felvidítanak. Az érzelmek a mi „túlélési készletünk” az idők hajnala óta.
De! Néha (vagy gyakran?) elborít bennünket a hangulati hullámzás. És mi történik az érzelmi kisülések során? Képzeljünk el egy szép nagy búzatáblát… hirtelen elönti a zápor és a búzák meghajolnak a felhőszakadás következtében. Amikor elmúlik a zápor, kiegyenesednek és visszanyerik alakjukat. Nos, a saját életünk analógiája mentén ahelyett, hogy hagynánk elmúlni a vihart, hajlamosak vagyunk értelmezni, sőt túlértelmezni, és ennek következtében elrontani az életünket (és esetleg a körülöttünk élőkét is). Az a vágyunk, hogy mindent irányítsunk, „kezeljünk jól”, nem segít nekünk. Éppen ellenkezőleg: merevvé tesz bennünket, nem oldjuk meg a nehézségeinket, és néha még „stresszeljük” is szegény érzelmeinket. (Jaj, miért érzem én most ezt, amikor nem ezt és nem így szeretném-kellene, hanem mást és másképp?).
Fontos megérteni, hogy nem az érzelmek a probléma. Akkor tűnik annak, amikor az agyunk az egyetlen lehetséges módozatként regisztrálja a helyzetre adott reakcióinkat, amikor azt gondoljuk, hogy csak így lehet egy dologra reagálni. Pl.: valaki beszól, késik, megsértődöm, haragszom, és csak úgy tudok-lehet reagálni, hogy én is beszólok neki. Ezért ismételjük meg számtalanszor ugyanazt a forgatókönyvet, anélkül, hogy észrevennénk, és nem feltétlenül mindig bölcsen. Az ördögi körből való kilépéshez két alternatív utat javaslunk:
A bennünket eluralkodó érzelemmel szembeni lassítás (2 perces szünet mély légzés kíséretében) lehetővé teszi, hogy másképp reagáljunk, hogy ne a megszokott utat válasszuk. Az előbbi példához visszatérve: amikor felrobbanunk a haragtól, ha szánunk időt arra – tudom, hogy sokszor nagyon nehéz -, hogy megfigyeljük magunkat, gyakran fel kell ismernünk, hogy a harag valódi oka nem maga az esemény. Így például amikor mások késése dühössé tesz bennünket, az emlékeztethet akár olyan helyzetekre, amelyeket gyerekkorunkban éltünk át.
Az azonnali, esetleg későbbi relativizálás felkínálja számunkra a kezdeti sokk és az értelmezés összekapcsolásának lehetőségét. Például az a mód, ahogyan elkezdünk túlértelmezni egy helyzetet, egy egyszerű telefonhívás késését: „nem hívott, a kapcsolatunk nem érdekli, el fog hagyni engem…” és máris a legszörnyűbb koreográfiát gyártjuk, miközben a másik személynek, párunknak egyszerűen sürgős dolga akadt, vagy közbejött valami. Ez esetben érdemes megfigyelni az érzelmet, hogy az félelem vagy kétségbeesés, vagy valami más, és ugyanakkor feltenni a kérdést, hogy a (látszólag) drámai szituációnak mennyi a valóságalapja. Gondolataink nagyító vagy torzító tükörként szolgálnak a tapasztalatainkhoz. Relativizálás nélkül elkezd (sajnos) beszűkülni az ember tudata, és képes igen végletes gondolkodásmódba kerülni. Alkalmazva ezt a hozzáállást, sikerülhet fellazítani és csökkenteni a káros hiedelmeket és a reflexreakciókat. És legyünk türelmesek: a rossz szokások megváltoztatása sokáig tart. De gyakorlással és türelemmel az eluralkodó érzelmek nem teszik tönkre az életünket.
Powered by Flybuilt
