Ne mindig „kezeljük” az érzelmeket: éljük meg (jobban) azokat!
Mindannyian érzelmi lények vagyunk, ez van: a félelem, az öröm, a bánat, a harag, és más érzések számtalan árnyalata végigkíséri életünket. Tulajdonképpen ez a mérhetetlenül sokszínű érzelmi színskála teszi mindennapjainkat izgalmassá, értékessé, feledhetetlenné nagyon sokszor.
Az érzelmek lehetővé teszik, hogy reagáljunk azokra a helyzetekre, amelyek veszélyeztetnek, lelkesítenek, elszomorítanak, vagy épp ellenkezőleg, felvidítanak. Az érzelmek a mi „túlélési készletünk” az idők hajnala óta.
De! Néha (vagy gyakran?) elborít bennünket a hangulati hullámzás. És mi történik az érzelmi kisülések során? Képzeljünk el egy szép nagy búzatáblát… hirtelen elönti a zápor és a búzák meghajolnak a felhőszakadás következtében. Amikor elmúlik a zápor, kiegyenesednek és visszanyerik alakjukat. Nos, a saját életünk analógiája mentén ahelyett, hogy hagynánk elmúlni a vihart, hajlamosak vagyunk értelmezni, sőt túlértelmezni, és ennek következtében elrontani az életünket (és esetleg a körülöttünk élőkét is). Az a vágyunk, hogy mindent irányítsunk, „kezeljünk jól”, nem segít nekünk. Éppen ellenkezőleg: merevvé tesz bennünket, nem oldjuk meg a nehézségeinket, és néha még „stresszeljük” is szegény érzelmeinket. (Jaj, miért érzem én most ezt, amikor nem ezt és nem így szeretném-kellene, hanem mást és másképp?).
Fontos megérteni, hogy nem az érzelmek a probléma. Akkor tűnik annak, amikor az agyunk az egyetlen lehetséges módozatként regisztrálja a helyzetre adott reakcióinkat, amikor azt gondoljuk, hogy csak így lehet egy dologra reagálni. Pl.: valaki beszól, késik, megsértődöm, haragszom, és csak úgy tudok-lehet reagálni, hogy én is beszólok neki. Ezért ismételjük meg számtalanszor ugyanazt a forgatókönyvet, anélkül, hogy észrevennénk, és nem feltétlenül mindig bölcsen. Az ördögi körből való kilépéshez két alternatív utat javaslunk:
- Lassítás
A bennünket eluralkodó érzelemmel szembeni lassítás (2 perces szünet mély légzés kíséretében) lehetővé teszi, hogy másképp reagáljunk, hogy ne a megszokott utat válasszuk. Az előbbi példához visszatérve: amikor felrobbanunk a haragtól, ha szánunk időt arra – tudom, hogy sokszor nagyon nehéz -, hogy megfigyeljük magunkat, gyakran fel kell ismernünk, hogy a harag valódi oka nem maga az esemény. Így például amikor mások késése dühössé tesz bennünket, az emlékeztethet akár olyan helyzetekre, amelyeket gyerekkorunkban éltünk át.
- Relativizálás
Az azonnali, esetleg későbbi relativizálás felkínálja számunkra a kezdeti sokk és az értelmezés összekapcsolásának lehetőségét. Például az a mód, ahogyan elkezdünk túlértelmezni egy helyzetet, egy egyszerű telefonhívás késését: „nem hívott, a kapcsolatunk nem érdekli, el fog hagyni engem…” és máris a legszörnyűbb koreográfiát gyártjuk, miközben a másik személynek, párunknak egyszerűen sürgős dolga akadt, vagy közbejött valami. Ez esetben érdemes megfigyelni az érzelmet, hogy az félelem vagy kétségbeesés, vagy valami más, és ugyanakkor feltenni a kérdést, hogy a (látszólag) drámai szituációnak mennyi a valóságalapja. Gondolataink nagyító vagy torzító tükörként szolgálnak a tapasztalatainkhoz. Relativizálás nélkül elkezd (sajnos) beszűkülni az ember tudata, és képes igen végletes gondolkodásmódba kerülni. Alkalmazva ezt a hozzáállást, sikerülhet fellazítani és csökkenteni a káros hiedelmeket és a reflexreakciókat. És legyünk türelmesek: a rossz szokások megváltoztatása sokáig tart. De gyakorlással és türelemmel az eluralkodó érzelmek nem teszik tönkre az életünket.
