Stresszoldás az iskolában, óvodában
Napi 5 perc jógagyakorlással a tanár-diák nyugodtabb, figyelmesebb, és jobban tanul.
A mai gyerek-felnőtt társadalom számára a stresszes életmód már-már alapfogalom – főleg nagyobb városokban – , az érzékszerveket elárasztó ingerek miatt is. Nincs az idegrendszerünk akkora és annyi ingerátadáshoz szokva, mint amennyi ér bennünket, ezért a pörgés, a türelmetlenség az indulatosság is „eláraszt”. A gyerekkori pszichés-mentális rendellenességek, problémák drasztikusan megemelkedtek az utóbbi években. Tudatos stresszkezelő módszerek-technikák megtanulása az óvodától, iskolától kezdve – megelőzés céljából is – ma már nem hobbi vagy luxus kérdés, hanem szinte létszükséglet. Hiszek abban, hogy a napi ötperces gyakorlás többet ér, mint az egyszer elvégzett egyórás.
A jóga fogalma ma már összefonódik a kiegyensúlyozottabb, stresszmentesebb életvitellel, amelyre gyerekeinknek éppoly nagy szükségük van, mint nekünk, felnőtteknek.
Több évtizedes tapasztalat és gyakorlás rövid és lényegretörő esszenciája az egy napos – 7 órás – tanfolyam. Iskolákban, óvodákban dolgozó pedagógusoknak, valamint szülőknek is ajánlott.
kiknek szól?
- Pedagógusoknak, szülőknek, akik a gyerekekkel való foglalkozás kihívást jelent
- Akik találkoztak már és foglalkoztak figyelmetlen, szórakozott, szorongó, jól teljesítő és kevésbé jól teljesítő gyerekekkel
- Akik úgy gondolják, hogy a megelőzésre is hangsúlyt kell fektetni
- Akik úgy gondolják, hogy az 5 perc is a gyerekek hasznára válhat rövid és hosszú távon egyaránt
- Akik szeretnének kiegyensúlyozottabb, az életben is jobban boldoguló gyerekeket nevelni
kiknek nem szól?
- Akik nem foglalkoznak gyerekekkel
- Akik gyerekekkel foglalkoznak, gyerekeket nevelnek, és minden mindig megy gördülékenyen és simán, akár otthon, akár óvodában, iskolában
- Akik fölöslegesnek és misztikus dolognak gondolják mindezt
- Akik úgy gondolják, hogy majd ráér később ezeket megtanulni, alkalmazni
- Akik úgy gondolják, hogy az 5 perc az nem használ semmit, nem elég semmire
miről szól a tréning?
- a stressz és a szorongás elméleti megközelítése
- gyerekjóga-gyakorlatok (állatokat, tárgyakat, növényeket utánzó gyakorlatok) felépítése, elsajátítása és hatásai minimális anatómiai ismeretekkel
- néhány alap légzőgyakorlat: elsajátítása és hatásai
- más stresszoldó technikák, módszerek
miről nem szól a tréning?
- nincs benne filozófia,
- nincs benne guru és misztikum,
- nem szükséges előismeret és gyakorlat
- nem meditációról szól
- nincs benne fekvő pozíció
Miért ajánlott végezni ezeket a gyakorlatokat napi 5 percben?
- Fejlesztik a koordinációt, az egyensúlyt, az állóképességet
- Javul és fejlődik a testtartás-testkép
- Serkentik az optimális növekedéshez és fejlődéshez szükséges agyi és testi működéseket
- Csökkentik a stresszt, szorongást
- Növelik az önbizalmat, az érzelmi biztonságot
- Jótékony hatással vannak a következő értelmi (kognitív) képességekre:koncent-rálóképesség, figyelem, memória, stb.
- Bővül a mozgáskultúra
óvodában
Az óvodáskorú gyerekek nagyon szeretnek utánozni. A világot úgy ismerik meg és teszik belső ismeretté, hogy (sok) mindent utánoznak, ösztönösen. Az egyik legkedveltebb játéktípus számukra a szerepjáték, az ún. „mintha” játékok.
Mivel csak pár perces mozgásfoglalkozásról van szó, ezért néhány bemelegítő gyakorlat után az óvodában a jógagyakorlatok arról szólnak, hogy utánozzuk a különböző állatokat, növényeket, mint pl. a cica vagy a fa, és már őket is rá lehet vezetni arra, hogy ezek gyakorlása segít abban, hogy ügyesebbek, erősebbek és bátrabbak legyenek.
iskolában
Ez másfajta mozgástevékenységet jelent, mint a hagyományos testnevelés, a főhangsúly a kitartó, nyújtó gyakorláson van. Pl. fa, cica gyakorlat, amit rövid ideig végeznek.
A gyakorlatok végzése megvalósítható mind alsó tagozaton, mind felsőben, még akár középiskolában is. Ugyanakkor ezek a gyakorlatok segítik kanalizálni a primitív, ösztönenergiákat, hatással vannak a belső elválasztású mirigyekre. Kifejezetten ajánlottak azokban a periódusokban amikor a gyerek biológiai változásokon megy keresztül, mint pl. a pubertáskor.
Gyerekek mondták
„A jóga nagyon tetszett, mert megnyugtatott és felfrissített.”
„Azért tetszett mert: a jóga után jobban éreztem magam.Ha mérges voltam, lenyugodtam. Semmi bajom sincs ezen kívül: túl könnyűek voltak a feladatok, én nehezebbre vágytam.”
„Azért tetszett a jóga, mert sok új dolgokat tanultam.”
„Nekem a fa meg a kakas tetszett a legjobban, mert ahhoz egyensúly kell. De persze a többi is nagyon tetszett.”
„Nekem tetszett, hogy közben nem kellett a hétköznapi problémákkal foglalkozni.”
„Nagyon nyugtató, nagyon jó érzés, lazulás, nyugvás, koncentrálás, élmény.”
„Az volt a jó benne, hogy voltak könnyebb feladatok és nehezebbek is.”
„Jó volt, nem voltam olyan feszült.”
szakmai háttér
- Jelenleg iskolapszichológusként dolgozom egy budapesti általános Iskolában
- Jógával foglalkozom 29 éve, gyerekjógával 2004 óta – oktattam felnőtteket, gyerekeket egyaránt
- Az egyetemi képzésem alapszakán a dolgozatomat a gyerekjóga stresszoldó hatásáról írtam
- Jelenleg is tartom több alsós osztályban is az 5 perc jóga programot
