Amíg még nem létezett az a fogalom, hogy érzelmi intelligencia a házunk táján, addig az érzelmileg intelligens embert bölcsnek hívták. Vannak még helyek szerte a világban, ahol még ma is így hívják. Amikor megalkották ezt a fogalmat, azt is modellálták, hogy milyen az a személy, aki érzelmileg intelligens. Létezik többféle variáció, a legismertebb talán a Daniel Goleman által felállított öttényezős modell, ami a ’95-ben megjelent Érzelmi intelligencia c. könyve kapcsán indult el világhódító útjára.
Eredetileg úgy gondoltam, hogy minden tényezőről írok egy cikkben, aztán rájöttem, hogy mindenik rész „megér egy misét”, vagyis egy külön fejezetet, úgyhogy 5 részes lesz ez a cikksorozat.
Első tényező – amely minden modellben elsőként szerepel – az érzelmek felismerése, akár saját magunk, akár mások érzelmeiről legyen szó. Álljunk meg itt egy pillanatra! Hogy melyikkel kezdődik? Tulajdonképpen az utóbbival!
A születéstől a csecsemő a hatodik hétig még csak detektálja az érzelmeket, majd 2 hónapos korban fontos fejlődési változáson megy át, aktívabb lesz a passzív állapot, 4-5 hónapos korban már megjelenik a megkülönböztetés, és 5-9 hónapos kor között már az adott érzelemhez hasonlóan reagál, végül 9 hónap után megjelenik az érzelmek pontosabb megértése. Vagyis az első évben igen fontos az, hogy milyen külső érzelmi hatásokkal, arcokkal, rezdülésekkel találkozik a csecsemő, mert ezek mélyen bevésődnek a „vérkeringésébe”. A későbbiekben, a további években pedig az ajánlott menet az, – ahhoz, hogy stabilan kialakuljon az első tényező – hogy a felnőtt minél többször visszatükrözze a gyerekben jelen levő érzelmet:
„Tudom ( megértem, látom, érzem), hogy most: mérges, jókedvű, szomorú, bizonytalan, lelkes, félős, boldog, stb., vagy…”
Ezek nagyban hozzásegítenek ahhoz, hogy a gyerek a saját belső-érzelmi világában is kezdjen belelátni és otthonosan mozogni. E nélkül sokkal nehezebb akár a saját, akár mások érzéseinek a felismerése és kezelése is. De alapvető tény, hogy amennyiben a sajátjainkkal nem vagyunk kellőképpen tisztában, nehezebb mások érzelmeire is ráhangolódni, ráérezni.
Amennyiben ez kimaradt gyerekkorban, az sem gond, soha nem késő elkezdeni ezt „tanulmányozni”, bármelyik életszakaszban rá lehet csatlakozni. A buddhizmusban az embert olyasfajta érző lénynek hívják, aki tudatfolyammal rendelkezik és képes tudatosan megfigyelni az érzéseit és gondolatait. Ezért lett például oly népszerű is a nyugati világban az utóbbi évtizedekben a mindfulness meditáció, ami alapvetően ezeknek a megfigyelésén, tudatosításán alapszik.
Mivel alapvetően most az érzelmi intelligenciáról értekezünk, fókuszáljunk az érzelmekre. Kérdezem, hogy mennyire vagy tudatos, „naprakész” – ha nem is pillanatról pillanatra – az érzéseid felismerésében, követésében és tudatosításában?. A mindennapi helyzetek számtalan lehetőséget „biztosítanak” ezekre, és határozottan állítom, hogy ha ebben jártasságot szerzünk, akkor ez egy rendkívül izgalmas és megunhatatlan folyamattá válhat.
Meg kell viszont említeni a két nem közötti különbséget e tekintetben. Nem sztereotípiáról van szó, hanem agyi, evolúciós, vagy akár teremtett különbségekről. Nem megyek bele a részletekbe, csak a lényeget tekintve jó tudni, hogy az érzelmek és az emlékek keletkezésében központi jelentőségű hippokampusz nagyobb a női agyban, akárcsak a nyelvért és a mások érzelmeinek megértéséért felelős agyi hálózatok. Ez azt jelenti, hogy a nők általában pontosabban ki tudják fejezni érzelmeiket, és jobban megőrzik emlékezetükben az érzelmi töltetű események részleteit. Ugyanakkor a kutatók az agyműködést vizsgálva azt is találták, hogy a férfiaknál erősebb kapcsolat alakult ki az agyban a külvilággal való kapcsolattartásra, míg a nők inkább a belső világgal tartanak fenn szorosabb kapcsolatot. Ez nem azt jelenti, hogy a férfi ne tudná követni a belső történéseit, csak alapvetően erre kevésbé van „programozva”, mint a nő.
Ez minél hamarabb, zsengébb korban elkezdődik, annál nagyobb esély van arra, hogy az ember saját magával és a világgal nagyobb elégedettségben, harmóniában éljen. Hogy miért is? Mert érző lények vagyunk, érzelmeink éppúgy szerepet játszanak a mindennapi életünkben, mint az értelmes, racionális gondolkodásunk. Olyan ez, mintha az érzelmek sokszor érthetetlen és megfejthetetlen birodalmában egy iránytűvel rendelkeznénk, amely megmutatja a helyes irányt, vagy másképp fogalmazva, aki gyakorolja a saját érzéseiben való kutakodást, felfedezést, olyan mintha létezne benne egy belső világítótorony. A jó hír még egyszer az, hogy ez mindig fejleszthető.
fotóforrás: pixabay.com
Amíg még nem létezett az a fogalom, hogy érzelmi intelligencia a házunk táján, addig az érzelmileg intelligens embert bölcsnek hívták. Vannak még helyek szerte a világban, ahol még ma is így hívják. Amikor megalkották ezt a fogalmat, azt is modellálták, hogy milyen az a személy, aki érzelmileg intelligens. Létezik többféle variáció, a legismertebb talán a Daniel Goleman által felállított öttényezős modell, ami a ’95-ben megjelent Érzelmi intelligencia c. könyve kapcsán indult el világhódító útjára.
Eredetileg úgy gondoltam, hogy minden tényezőről írok egy cikkben, aztán rájöttem, hogy mindenik rész „megér egy misét”, vagyis egy külön fejezetet, úgyhogy 5 részes lesz ez a cikksorozat.
Első tényező – amely minden modellben elsőként szerepel – az érzelmek felismerése, akár saját magunk, akár mások érzelmeiről legyen szó. Álljunk meg itt egy pillanatra! Hogy melyikkel kezdődik? Tulajdonképpen az utóbbival!
A születéstől a csecsemő a hatodik hétig még csak detektálja az érzelmeket, majd 2 hónapos korban fontos fejlődési változáson megy át, aktívabb lesz a passzív állapot, 4-5 hónapos korban már megjelenik a megkülönböztetés, és 5-9 hónapos kor között már az adott érzelemhez hasonlóan reagál, végül 9 hónap után megjelenik az érzelmek pontosabb megértése. Vagyis az első évben igen fontos az, hogy milyen külső érzelmi hatásokkal, arcokkal, rezdülésekkel találkozik a csecsemő, mert ezek mélyen bevésődnek a „vérkeringésébe”. A későbbiekben, a további években pedig az ajánlott menet az, – ahhoz, hogy stabilan kialakuljon az első tényező – hogy a felnőtt minél többször visszatükrözze a gyerekben jelen levő érzelmet:
„Tudom ( megértem, látom, érzem), hogy most: mérges, jókedvű, szomorú, bizonytalan, lelkes, félős, boldog, stb., vagy…”
Ezek nagyban hozzásegítenek ahhoz, hogy a gyerek a saját belső-érzelmi világában is kezdjen belelátni és otthonosan mozogni. E nélkül sokkal nehezebb akár a saját, akár mások érzéseinek a felismerése és kezelése is. De alapvető tény, hogy amennyiben a sajátjainkkal nem vagyunk kellőképpen tisztában, nehezebb mások érzelmeire is ráhangolódni, ráérezni.
Amennyiben ez kimaradt gyerekkorban, az sem gond, soha nem késő elkezdeni ezt „tanulmányozni”, bármelyik életszakaszban rá lehet csatlakozni. A buddhizmusban az embert olyasfajta érző lénynek hívják, aki tudatfolyammal rendelkezik és képes tudatosan megfigyelni az érzéseit és gondolatait. Ezért lett például oly népszerű is a nyugati világban az utóbbi évtizedekben a mindfulness meditáció, ami alapvetően ezeknek a megfigyelésén, tudatosításán alapszik.
Mivel alapvetően most az érzelmi intelligenciáról értekezünk, fókuszáljunk az érzelmekre. Kérdezem, hogy mennyire vagy tudatos, „naprakész” – ha nem is pillanatról pillanatra – az érzéseid felismerésében, követésében és tudatosításában?. A mindennapi helyzetek számtalan lehetőséget „biztosítanak” ezekre, és határozottan állítom, hogy ha ebben jártasságot szerzünk, akkor ez egy rendkívül izgalmas és megunhatatlan folyamattá válhat.
Meg kell viszont említeni a két nem közötti különbséget e tekintetben. Nem sztereotípiáról van szó, hanem agyi, evolúciós, vagy akár teremtett különbségekről. Nem megyek bele a részletekbe, csak a lényeget tekintve jó tudni, hogy az érzelmek és az emlékek keletkezésében központi jelentőségű hippokampusz nagyobb a női agyban, akárcsak a nyelvért és a mások érzelmeinek megértéséért felelős agyi hálózatok. Ez azt jelenti, hogy a nők általában pontosabban ki tudják fejezni érzelmeiket, és jobban megőrzik emlékezetükben az érzelmi töltetű események részleteit. Ugyanakkor a kutatók az agyműködést vizsgálva azt is találták, hogy a férfiaknál erősebb kapcsolat alakult ki az agyban a külvilággal való kapcsolattartásra, míg a nők inkább a belső világgal tartanak fenn szorosabb kapcsolatot. Ez nem azt jelenti, hogy a férfi ne tudná követni a belső történéseit, csak alapvetően erre kevésbé van „programozva”, mint a nő.
Ez minél hamarabb, zsengébb korban elkezdődik, annál nagyobb esély van arra, hogy az ember saját magával és a világgal nagyobb elégedettségben, harmóniában éljen. Hogy miért is? Mert érző lények vagyunk, érzelmeink éppúgy szerepet játszanak a mindennapi életünkben, mint az értelmes, racionális gondolkodásunk. Olyan ez, mintha az érzelmek sokszor érthetetlen és megfejthetetlen birodalmában egy iránytűvel rendelkeznénk, amely megmutatja a helyes irányt, vagy másképp fogalmazva, aki gyakorolja a saját érzéseiben való kutakodást, felfedezést, olyan mintha létezne benne egy belső világítótorony. A jó hír még egyszer az, hogy ez mindig fejleszthető.
fotóforrás: pixabay.com
Powered by Flybuilt
