was successfully added to your cart.

„Mert egymás torkának esünk, ha megértjük mit mond a másik, egymás torkának, ha nem értjük, ha félreértjük…” (Szilágyi D.)

Először is nézzük mit jelent a konzerválás fogalma. Még mielőtt bármiről is beszélünk, illik a fogalmakat előre tisztázni, bár nem mindig tesszük így. Nem könnyű dolog manapság egyezségre jutni ezeket illetően, mert ahányan vagyunk annyiféleképpen értünk szinte mindent – lásd fenti idézet. Ez egy latin eredetű idegen szó, a tartósított, a hosszan megtartható dolgokra mondjuk, hogy konzervált, konzerválható.

Az érzelmeink ugyanúgy tartósíthatóak, mint a dolgok, tárgyak, élelmek stb. Akár hosszú évtizedekre is. Ki nem ismeri azt az érzést, hogy amit átélt öt, tíz, huszonöt, vagy akár ötven évvel ezelőtt egy adott pillanatban és helyen az még mindig olyan éles és kristálytiszta, mintha a tegnap történt volna? Az Alzheimer betegség bizonyos fázisaiban a betegek jobban emlékeznek évtizedekkel korábbi élményekre, mint az előző napra. A pszichoszomatika tudománya is arról szól, hogy a sokáig fenntartott, hurcolt, elásott, elfojtott érzelmek egyszer csak megjelennek, előbukkannak a májban, szívben, tüdőben, agyban, gyomorban és elkezdik leépíteni az embert.

A legjobb tartósítószer az idő. Barát és ellenség egyben.

Vegyük az egyszerűség kedvéért a három alapérzelmet, amelyekkel a stresszre reagálunk. A szervezetet külső és belső ingerek érik, amelyeket elsősorban a hüllőagy reflexrendszere vételez (az esetleges veszélyforrásra való azonnali reakció, a túlélés záloga). Ezekből alakulnak, fejlődnek ki a későbbiekben ezen érzelmek különböző árnyalatai.

Háromféle reagálási mód:

1) menekülési állapot (FUSS) – alapérzelem: félelem

2) küzdési állapot (ÜSS) – alapérzelem: harag

3) cselekvést gátló állapot – alapérzelem: levertség, szomorúság

Normális, optimális esetben ezek nagyon kis ideig, pár pillanatig tartanak – ez a stressz! Az állatvilágban is megfigyelhető, hogy a nyuszi, amikor észreveszi a veszélyt, felköti a nyúlcipőket és hajrá. Meg sem áll, míg el nem múlik a veszély, vagy utol nem érik őt. Nem észlelhetők rajta a jelek három nap múlva is, hogy „jaj, nagyon megkergettek engem”. Pillanatnyi veszélyforrás volt és vége, nincs többé, jön a következő.

Az embernél viszont másképp működik. Tárolódik a rövid-hosszú távú memóriában és tartósan fennmarad(hat) hosszú időn keresztül, tartósítódik.

A háromféle alapérzelem hosszú távú tartóssá válásának a következményei pedig:

  • a félelemből kialakul a szorongás
  • a haragból kialakul az agresszió
  • a gátoltságból kialakul a depresszió

Ezek a tartósított érzelmek hosszabb távon viselkedés,- magatartásformát is kialakítanak, tehát lehet a személy egy szorongó, agresszív vagy depresszív alkat. Valójában akkor beszélünk tartósított érzelemről, amikor tulajdonképpen nincs veszély, elmúlt, nem létezik és mégis fejben, gondolati szinten megjelenik. Konkrét példával: amikor egy gyereket egy alkalommal, mikor kiállt mások elé valamit mondani és kinevették, vagy kérdezett valamit és „leültették”, ez a későbbiekben kialakíthatja azt, hogy nem mer közönség előtt megszólalni, vagy nem mer kérdéseket feltenni. A kihívást jelentő helyzetben olyan stressztüneteket produkál, mintha az élete forogna veszélyben és inkább elkerüli.

Ez nem azt jelenti, hogy a tartósított érzelmek nincsenek jelen, csak nem dolgozik velük. A nem dolgozás pedig hosszú távon betegséghez vezethet. Egyszerű példaként a szorongás hosszú távon gyomorfekélybe, gyomorbántalmakba torkollhat, az agresszió magas vérnyomásba, a depresszió mondjuk székrekedésbe. Ezek nem törvényszerű folyamatok, csak erős valószínűségűek.

Gondoljunk bele egy picit: a szorongó embernek különböző szorongást jelentő helyzetekben összeszorul a gyomra, a torka, a szíve akár, valójában a szótő is ugyanaz: szorong-szorul. A félelemtől összeszorulunk, ez teljesen természetes, de ha már kevés valószínűsége van annak, hogy kiállunk valakik elé és ki fognak nevetni – mondjuk felnőttként – és mégis félünk, akkor tartósított érzelemről, szorongásról beszélhetünk.

Vagy ott a harag: akinek a támadás (üss) az ösztönreakciója a stresszre, az nagyon sok helyzetben „lobban” és támad, akkor is ha nincs veszélyben („miért mondod ezt nekem, hülyének nézel?”, „semmibe veszed azt amit teszek vagy mondok, ugye?”). Ebből, a sok „felforr az agyvizem” érzésből pedig a magas vérnyomás valószínűsíthető hosszú távon.

A gátoltság, depresszív érzésből pedig a megrekedés, elakadás, az életnek, érzelmeknek, energiáknak a szabadon való áramlása törik meg, ami vezethet székrekedéshez.

Mindezek – még egyszer hangsúlyozom – nem feltétlenül bekövetkező betegségek, csak egyszerű példázatok arra, hogy a tartóssá vált érzelmeinkkel dolgozni és szembenézni kell. A gyermekkor után – amikor ideig-óráig meg van engedve az érzelmek szabadon és teljes mellszélességgel való kiélése, megélése – már moderálnunk, kontrollálnunk kell magunkat. Ezzel nincs is semmi baj, a hiányzó láncszem az az, hogy a szabadon való kiélés helyett nem tanulunk meg beszélni róluk. Márpedig ha beszélünk róluk, akkor egészen más a helyzet. De erről majd egy másik alkalommal.

 

 

 

Leave a Reply