A Varázskert könyv

A Varázskert könyv

Mióta a világ “varázstalanítva” lett, szegényebb lett a belső-lelki életünk

A mai felnövekvő generáció fokozottan szorong. Rengeteg képanyagot “benyel”, amit nem tud vagy nem tanul meg feldolgozni, erre pedig szükséges lenne megtanítani. Szorong az iskolában, otthon, a barátok között, társaságban és egyedül a gép, tablet, mobiltelefon előtt, mögött.

HOGYAN LEHET(NE) MINDEZT CSÖKKENTENI, MEGAKADÁLYOZNI, MEGELŐZNI?

Bereményi Géza gondolatait tovább fűzve, mióta a világ “varázstalanítva” lett, szegényebb lett a belső-lelki életünk. A gyerekek belső képi világa sekélyesebb, felszínesebb. Hogyan lehetne mégis ebben a külső képi világra automatizálódott létformában a képzelőerőt megtartani, fejleszteni, szorongást oldani? Talán úgy, hogy képzelődünk és képzeltetünk. Einstein szerint: ”A képzelőerő fontosabb, mint a tudás.”

A Varázskert gyakorlatok hatásai – a gyerekek:

A módszer gyakorlati alkalmazása adott koreográfiával kezdődik, végződik, és a keret között, közepén, a Varázskertben mindig más-más a történet. A gyakorlat mindössze 7–8 percet ölel fel.

Sajtó megjelenések:

Hallgass bele:

Képzelőerő nélkül nincs jövőkép.

A Varázskert gyakorlatsorozat egy képzelőerő – fejlesztő – relaxációs program 5-12 éves gyerekek számára. Több száz óvodás és kisiskoláskorú gyereknél került alkalmazásra már, pedagógusok, (gyermek)pszichológusok és szülők körében is.

Kiemelendő, hogy NEM problémás gyerekeknek szól (bár nekik is jó!), hanem a teljesen jól működő, egészséges, gyerekeknek MEGELŐZÉS céljából!

Dr. Prof. Bagdy Emőke ajánlásával:

„Az egyensúlyteremtő és élvezetes „Varázskert-látogatás” a kreatív elménket, művészeti érzékenységünket is fejleszti, kibontakoztatva rejtett talentumainkat. Esélyt ad az önfelfedezésre, utat nyit az önismeretre, eszközt ad gyermekeinknek, de a tanítók, szülők számára is, hogy az elrobotosodó világban a közvetlen emberi kapcsolatok éltető erejét se veszítsük el.”

Gyerekektől

A kitöltött kérdőívek, illetve a rajzok alapján: arra a kérdésre, hogy milyen hatással volt rájuk, és miért volt jó, ha jó volt.

Ajánlás

Gyerekek mondták:

Ajánlás

Tanítónőtől:

Ajánlás

Szülőktől:

A Varázskert könyv

A mai felnövekvő generáció fokozottan szorong. Rengeteg képanyagot “benyel”, amit nem tud vagy nem tanul meg feldolgozni, erre pedig szükséges lenne megtanítani. Szorong az iskolában, otthon, a barátok között, társaságban és egyedül a gép, tablet, mobiltelefon előtt, mögött. 

HOGYAN LEHET(NE) MINDEZT CSÖKKENTENI, MEGAKADÁLYOZNI, MEGELŐZNI?

Bereményi Géza gondolatait tovább fűzve, mióta a világ “varázstalanítva” lett, szegényebb lett a belső-lelki életünk. A gyerekek belső képi világa sekélyesebb, felszínesebb. Hogyan lehetne mégis ebben a külső képi világra automatizálódott létformában a képzelőerőt megtartani, fejleszteni, szorongást oldani? Talán úgy, hogy képzelődünk és képzeltetünk. Einstein szerint: ”A képzelőerő fontosabb, mint a tudás.”

Képzelőerő nélkül nincs jövőkép.

A Varázskert gyakorlatsorozat egy képzelőerő – fejlesztő – relaxációs program 5-12 éves gyerekek számára. Több száz óvodás és kisiskoláskorú gyereknél került alkalmazásra már, pedagógusok, (gyermek)pszichológusok és szülők körében is.

Kiemelendő, hogy NEM problémás gyerekeknek szól (bár nekik is jó!), hanem a teljesen jól működő, egészséges, gyerekeknek MEGELŐZÉS céljából!

Dr. Prof. Bagdy Emőke ajánlásával:

„Az egyensúlyteremtő és élvezetes „Varázskert-látogatás” a kreatív elménket, művészeti érzékenységünket is fejleszti, kibontakoztatva rejtett talentumainkat. Esélyt ad az önfelfedezésre, utat nyit az önismeretre, eszközt ad gyermekeinknek, de a tanítók, szülők számára is, hogy az elrobotosodó világban a közvetlen emberi kapcsolatok éltető erejét se veszítsük el.”

A Varázskert gyakorlatok hatásai – a gyerekek:

  • nyugodtabbak lesznek
  • nő a képzelőerejük, fantáziájuk
  • érzelmileg tudatosodnak, fejlődnek
  • felfedezik belső erőforrásaikat

A módszer gyakorlati alkalmazása adott koreográfiával kezdődik, végződik, és a keret között, közepén, a Varázskertben mindig más-más a történet. A gyakorlat mindössze 7–8 percet ölel fel.

hallgass bele

Referenciák

Gyerekektől (a kitöltött kérdőívek, illetve a rajzok alapján: arra a kérdésre, hogy milyen hatással volt rájuk, és miért volt jó, ha jó volt):

Tanítónőtől:

Szülőktől: