Az édesanya hangja a legjobb zene!

A VILÁG EGYETLEN CD-JE SEM TUDJA HELYETTESÍTENI!

Az altatódalok varázshatalmáról “ódákat” lehetne zengeni. Elősegítik a kisgyermek harmonikus fejlődését, az anya-gyerek kapcsolat szorosabbá tételét.

Először nézzük a magzat, csecsemő, kisbaba szemszögéből: mivel a magzati korban a taktilis (érintéses) ingerek mellett a hangingerekről vannak a legelső élményei, valójában már méhen belül, embrionális korban hat az emberre a hang, a ritmus.

Mikor és hogyan és miért?

A miértre a legkönnyebb válaszolni: egyszerűen azért, mert mióta világ a világ így csinálják az édesanyák, és ez egy öröktől fogva tartó, minden időket átívelő gyereknevelési metódus.

A mikor az is aránylag könnyű, hiszen bármikor lehet énekelgetni, dúdolgatni. Nemcsak esténként vagy lefekvéskor érdemes, „illik”, hanem a nap bármely szakaszában és bármilyen tevékenység közben: mosogatás, főzőcskézés, teregetés, játék, fürdés közben.

A hogyan pedig szintén egyszerű: halkan, hangosan, mosolyogva, komolyan, derűsen, bánatosan, simogatva, ölelgetve.

A kellemes, jó érzést okozó hatások – pl. simogatás énekléssel összekötve – korai gyermekkorban kimutathatóan olyan agyi változásokat eredményeznek, amelyek védettebbé tesznek a stressz ellen, s így az egyén életminősége javul, élettartama nő. (Kulcsár Zsuzsa)

És ne feledjük az ősi mondást: „Aki énekel, az kétszer imádkozik”.

Mivel a magzat az édesanyával van a legközelebbi, szimbiotikus kapcsolatban, az édesanyja hangja hat rá a legerősebben. A szívritmus dobbanásával együtt él és növekszik, ergo a magzatnak az egyik leghatékonyabb „érzelmi vitamin” az édesanya ritmikus, dallamos hangja, majd a későbbiekben a csecsemőnek és a kisbabának is.

Tulajdonképpen egész életen át elkísér az anya hangja. Ezért érdemes és szükséges már magzati kortól énekelni, dúdolgatni a kisbabának, bármilyen énekhangja is legyen a kismamának.

Másodsorban az anya szemszögéből: a magzatnak, kisbabának való éneklés közben az első számú anya – gyerek kapcsolat alapozódik meg: a biztonságos érzelmi kötődés. Ez a későbbiekben minden nemű és formájú emberi kapcsolat alapja. Azzal, hogy odafigyel, „ráhangolódik”, dúdol, énekel neki, az anyában is kialakul a gyerekével szemben ez a típusú kötődési minta, nem utolsó sorban az ő idegrendszerére is nyugtatóan hat. Az édesanya „tudja” ilyenkor, ha én jól vagyok, nekem jót tesz, a babának is jól esik. Elkezdi a gyerekének a zenei-érzelmi nevelését is tulajdonképpen, hiszen köztudott, hogy a zene: „tudattalan érzelmi nyelv” (Dr. Bagdy Emőke).

Hallgasson bele vagy töltse le!

Ha szeretnéd letölteni az összes altatót, kérlek töltsd ki a lenti hírlevél feliratkozást!

A “mesés” gyermekkor varázslatai

„A mesék betekintést nyitottak számomra egy másik életbe, melyben valamilyen felszabadult, rettenthetetlen erő létezett, és egy jobb életről álmodozva cselekedett”.

(Makszim Gorkij)

Egészen a nem oly régmúlt időkig – csak néhány évtizedig visszanyúlva – az archaikus időktől fogva az ember egész életét átszőtte a mesék világa. Eredetileg nem a gyerekek kiváltsága volt, hanem a felnőtt lakosság életvezetéséhez, életviteléhez  tartozott hozzá szervesen. Ez így volt világ minden táján, „mióta világ a világ”, és van ahol még ma is így van, de ez egyre kevesebb.

Ha összegezni szeretnénk a mese lényegét és fontosságát, mondhatjuk úgy is, hogy nemcsak „kenyérrel él az ember”, hanem mesével is. Vagyis olyan táplálék léleknek, szellemnek – gyereknek, felnőttnek egyaránt – mint a betevő kenyér a testnek. E nélkül a lélek – ahogy a test is éhezik, elsorvad, megbetegszik e táplálék nélkül – ugyanúgy éhezik, elsorvad, depresszióssá válhat, megbetegedhet. Nem biztos, hogy meglesznek azok a lelki „tápanyagok” az emberben, a felnőttben, ha gyerekkorában kimarad hosszú távon a mesehallgatás, illetve olvasás. A mesefilm nézése nem helyettesíti ezeket. „ A látott mese nem mese”. (Dr. Vekerdy Tamás).

A rangsor ebben a sorrendben értendő: hallgatás, olvasás, nézés. Ha a mai kor vívmányait nézzük és „engedékenyek” vagyunk, akkor: hallgatás, nézés, olvasás. Hiszen tudott dolog, hogy alig várható ma el egy gyerektől (főképp felnőtttől!), hogy amíg a gyerek meg nem tanul olvasni, addig ne nézzen mesét.

Viszont hogyha „mesés” gyerekkort szeretnénk biztosítani a gyermekeknek, akkor – ahogy azt a szép magyar nyelvünk is kifejezi – sok-sok mesével kell körbevenni, elaltatni, megnyugtatni, bátorítani, célt és értelmet mutatni az életben való eligazodásban.

A mesék olyanok, mint a világítótornyok. Mutatják az irányt, a célt, a biztos pontot az olykor nyugodt, olykor háborgó élet „tengerén”.